Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter hétfőn Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.
A magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterét.
Ötmilliárd forintos magyar-kirgiz fejlesztési alapot hoznak létre azzal a céllal, hogy magyar cégek részt vehessenek Kirgizisztán infrastrukturális, pénzügyi, mezőgazdasági, egészségügyi modernizálásában.
Konzulátust nyitott szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tádzsik fővárosban, és megnyitó beszédében hangsúlyozta: Magyarország új lendületet szeretne adni a tádzsik-magyar kapcsolatoknak, hogy ebből még többet tudjon profitálni a két ország.
A koronavírus-járvány ellen az oltás az egyetlen alternatíva, ezért a vakcinákból semmiképpen sem szabad ideológiai és politikai kérdést csinálni.
Magyarország és Üzbegisztán gazdasági és kereskedelmi együttműködése a bizonyíték arra, hogy megérte elindítani a keleti nyitás politikáját - jelentette ki hétfőn az MTI-nek nyilatkozva Üzbegisztánból Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Európa Tanács (ET) következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése, a családok megvédése a Covid-19 következményeitől, az európai emberek mielőbbi beoltása és a nemzeti közösségek védelme jelentik majd Magyarország fő teendőit az elkövetkezendő fél évben.
Állami támogatással 3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd Budapesten a Siemens Mobility - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Magyarország értelmetlennek, magamutogatónak és károsnak tartja, hogy az Európai Unió szankciókat hozott mianmari és kínai személyek és entitások ellen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülésének szünetében.
A külpiaci növekedési támogatás segítségével egyelőre 99 milliárd forintnyi beruházást hajt végre külföldön 33 vállalat, amelyhez a kormány 51 milliárd forintot adott.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Újabb százezer kínai oltóanyag érkezett szerdán Pekingből - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltett videóban.
Kettős nyomás alatt áll a Nyugat-Balkán, egyrészt az illegális bevándorlással, másrészt a koronavírus-járvánnyal kell megküzdenie - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szarajevóban.